Menekül a kis szőke srác,
Sötét, véres utcákon át,
S látja mindenhol eltűnni
Nemzetének a zászlaját.
Lépte lelassul, körülnéz,
S pincében kap menedéket;
Utcákon zúg a tompa csend,
S egy lövést ismét csend követ.
Apja, s anyja jut eszébe,
Arcán törli le könnyeit,
Régóta várhatják haza,
S csukja le fényes szemeit.
Barátját már elvesztette,
Jut eszébe nagy hirtelen,
Már zokogásban törne ki,
Mikor moraj szól a téren.
Egy harckocsi robogott el,
Állapította meg gyorsan,
„Csak ruszki lehet…” – sóhajtott,
S később egy akna is robbant.
De a lánckerék kattogott, s
Távolodott az utcákon;
S a srác tekintete megállt
Egy távoli barikádon.
Várt egy kis ideig, aztán
Lépésre szánta el magát,
Kimászva ablakon, halkan
Vágott a tér közepén át.
Későre járt az óra már,
S a némaság uralkodott,
Leverték a forradalmat,
S csak egy-egy srác tűnt fel itt-ott.
De a szőke kis srác rohant,
S lihegett kétségbeesve;
Óvatosan ment előre,
Életjeleket keresve…
Elérte a barikádot,
S lassan megközelítette;
Meglátva egy lyukas zászlót,
Gyorsan inge alá tette.
Éhes, szomjas s fáradt is volt,
De mégsem gondolt magára;
Egy cél vezérelte, s tudta:
Mindennek meg van az ára.
Felszaladt egy romos lépcsőn,
Egy hivatal erkélyére,
Kibontotta lobogóját,
S futott is vissza a térre.
De váratlanul a sarkon
Egyensapkás fej jelent meg;
Kiáltás, s lövések tüze
Zúgott, mint máskor a tömeg…
Aztán távoztak a léptek
S látszott a srác véres haja…
De a téren lobogott a
Szabadság lyukas zászlaja!
2017. április 4-5.
