Megérkezett a busz, amelyikkel vissza kellett volna induljak. Mivel pontosan nem ismertem a programot, jobbnak láttam megkérdezni a sofőrtől, hogy mikor szándékszik visszaindulni, főként azért, hogy amennyiben csupán jóval később, akkor ne üljek fel rá, mert ezt rendszerint nem díjazzák túl lelkes örömmel. Így hát odamentem az ajtóhoz:

- Mă scuzați, când pleacă?

Nem hallotta, nem értette, nem tudom, de nem válaszolt, így már a buszra fellépve kérdeztem ugyanazt.

- Când pleacă?

Megvallom őszintén, hogy az utóbbi időben jelentősen csökkent a román tudásom, de ezt mindezidáig nem a szövegértésnél tapasztaltam, hanem javarészt akkor amikor nekem kellett beszélnem. Mégis, itt valami olyan választ adott, amiről csak néztem, hogy ez egyáltalán létező szó akar lenni, vagy miféle.

- Mareș.

Mondom magamnak, jól van most már csak azt reméljük, hogy nem akart elküldeni valamerre, mert én alkalmazva az ősi technikát, nem elnevettem magam (remélve, hogy nem kérdezett semmit), hanem elindultam a buszban hátrafele, abban bízva hogy legfeljebb itt fogok várni...

Mareș. De furcsa szó... Életemben nem hallo... Várjál te mert ez magyar! Szóval máris... Végső soron csak magyar egyetemnél vagyunk, miért is ne.

2019. november 12.